Valamelyik nap sétáltam hazafele az utcán, hamarabb szálltam le a buszról, a fülemben váltott a szám. Édes hangot hallottam, valahonnan ismerős volt, de nem jutott eszembe se az előadó se a szám. Mindig leszegett arccal sétálok végig az utcánkon, de most felemeltem a fejem, mintha attól okosabb lennék, belekapott a hajamba a szél, ezt gyűlölöm, mégsem érdekelt. Mert figyelmes lettem valamire, egy fiú közeledett felém, épp hogy csak kilépett a szomszéd házból. Fekete répanacija volt, és igencsak feszült rajta, az övén valami stílusos övcsat volt, és a tornacipője különösen tetszett, a dzsekije emlékeztetett az amerikai chopperesekre.Soha nem láttam még ezt a fiút, idegesen kerestem az iPodom, hogy megnézzem a szám címét, már szinte a végénél járt, megismételte a refrént, de nem jutott eszembe, hogy ki a bársonyos hang tulajdonosa, nem szoktam hozzá a lassú számokhoz. Már a kezemben fogtam a ketyerét, de valami szinte felborított, kicsúszott a kezemből az iPodom, de sikerült elkapnom. Megfordultam és az a srác fejét fogva állt meg és fordult vissza, egymásra pillantottunk, és ő rám mosolygott, viszonoztam, ő pedig továbbment. Lassan a kapuhoz értem, a zene a fülemben egyre halkabban szólt, így gyorsan rápillantottam a kijelzőre:
Jesse McCartney - Beautiful soul
Eszemben sincs mikor raktam fel...de elborzattam a gondolattól, hogy mióta itt lakunk, évek óta, hányszor sétálhatott el mellettem ez a fiú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése