Éreztél már ilyet?
Hogy nagyon egyedül vagy, hogy mindenki ott áll melletted, de senki nem ért meg?Meghallasz egy számot, meglátsz egy fotót, megérzel egy illatot és bevillan egy kép.
Este lefekszel az ágyadba, és rágondolsz, majd vele álmodsz, s amint felkeltél eszedbe jut.
Aztán elmész iskolába és nem tudsz figyelni semmire és senkire.
Később hazamész, eszel valamit, és arra a rengeteg nevetésre gondolsz.
Megpróbálsz mosolyogni, de már így, nélküle, nem az igazi.
Majd lemész, találkozol a barátaiddal, de ők nem tudják, nem tudnak semmit.
Elindulsz haza és megpillantod Őt, ahogy sétál feléd, és te csak mosolyogsz, a gyomrod szaltókat hány, de te csak mereven nézed.
Már majdnem egymáshoz értek, rád néz, köszön, te viszonzod, majd továbbsétál.
Ott volt, melletted ment el, de nem tehettél semmit, nem lehet.
Tovább mész, hazafele menet bekapcsolod az iPodod, és tovább táplálod magadban a reményt.
Pedig tudod, a szíved legmélyén, hogy magányos vagy.
Éreztél már ilyet?
Olyan mintha a csokitorta közepében méreg lenne.
De te megeszed, mert megéri....