Talán még sincs minden elveszve, hisz itt a nyár, végre. Nem kell a sok hülyeséggel törődnöm. Nem kell korán kelnem. Bár így a nyár első hete végéhez közeledve, azt kell hogy mondjam, nem olyan mint amilyennek képzeltem, félek hogy hamar eltelik, pedig még mennyi mindent szeretnék csinálni. Talán nem maradok magányos, talán valaki szeret. Talán valakivel együtt fogok majd sétálgatni az esőben, kézen fogva, július közepén. S talán, ha elállt az eső meglátjuk a szivárványt. Ez a legjobb a nyári esőzésben, a szivárvány. Gyönyörű. Akárhol vagy, akárkivel az mindig felvidít, s a nyárnak alap követelménye a vidámság, a szórakozás. Talán részt veszek majd egy partin, egy helyen, valakikkel. Ahol lesz zene és tánc, vagy egy tó és sok szalonna. Kitudja?
De lehet, hogy a nyár, csak szenvedést hoz. Talán beleszeretek egy fiúba, de őt nem érdeklem majd. S amíg ő az én barátaimmal van, én itthon lennék. Talán majd zenét hallgatok, és megnézek pár filmet.
De nem! Még ha így is lenne majd, akkor sem adnám fel. Mert ez az én életem és minden pillanatát ki akarom élvezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése